+36 70 365 2400 info@easykit.hu

Indul a lakásfelújítás!

Az Otthonteremtési akcióterv részeként már lakásfelújítás céljából is igénybe lehet venni több millió forint vissza nem térítendő támogatást. Az állam a lakásfelújítás teljes költségének felét, de legfeljebb 3 millió forintot térít vissza utólag, ha teljesen kihasználjuk ezt a lehetőséget, 6 millió forinttal is számolhatunk, amit otthonunk fejlesztésére költhetünk. Ekkora összeg optimális felhasználása a lakásfelújításra már minőségi változást hozhat az otthoni életkörülményeinkben.

A következőkben ehhez szeretnénk segítséget adni egy lakásfelújítás lépéseinek bemutatásán keresztül. Számos lényeges szempont, praktikus tanács mellett az is kiderül, hogy hosszú távon gondolkodva hogyan érhet még többet a most jól felhasznált és nem elköltött pénz. Ez az összeg a lakásfelújítás által válhat olyan befektetéssé, amelynek az egészségünk, a környezetünk, és nem utolsósorban a pénztárcánk is az előnyét látja.

Ahogyan az építkezés, úgy egy lakásfelújítás is akkor jár sikerrel, ha az jól kidolgozott ütemterv szerint zajlik. Mi most ez alapján mutatjuk be, hogy egy „több sebből vérző” lakás hogyan válik lépésről lépésre egy új, egészséges életkörülményeket biztosító korszerű otthonná. Ablakcsere, szellőztetőrendszer beépítés, fűtés modernizálás, padlócsere, festés. 

Felmérés a lakásfelújítás előtt

A lakásfelújítás első lépéseként meg kell ismernünk az ügyfél igényeit, egyúttal fel kell mérnünk a lakás adottságait. A szakember feladata, hogy ezt a két információt összefésülve észrevételeket tegyen, és megoldásokat javasoljon a lakásfelújítás optimális menetére.

Sokszor a lakásfelújítás azért szükséges, mert folyamatos penészesedés képződik a lakásban, és a levegő minősége is rossz. A penészesedés ellen sok mindent kipróbálhatunk – páramentesítő, festés stb. – de a valódi probléma megoldásra kell összpontosítanunk.

Ablakcsere

Amikor ablakot választunk, tartsuk szem előtt a modern nyílászárók legszigorúbb követelményeit, figyelembe véve a hő- és hangszigetelés képességét. A csúcstechnológiájú nyílászáró-rendszerek 82mm vastag ablakprofilokat tartalmaznak, vagy akár még ennél is vastagabbat. Sokan hirdetik, hogy hány légkamrás profilú az ablakkeret: ne dőljünk be az ilyen típusú számháborúnak.

Az ablakkeret hőátbocsájtási tényezőjét leginkább az ablakkeret vastagsága befolyásolja, a légkamrák számához gyakorlatilag semmi köze. A hőhídmentesség érdekében érdemes az ablakokat a szigetelésrétegben, konzol segítségével elhelyezni. Amennyiben a szigetelés vastagság nem elegendő a konzolos (RAL II szerinti) beépítéshez, abban az esetben az ablakkeretet a fal külső síkjára, RAL szerinti beépítéssel kell beszerelni.

Hőszigetelés

A falak szigetelésére az egyik legnépszerűbb megoldást az expandált polisztirolhab hőszigetelő anyagok (EPS) kínálják, mivel kedvező ára mellett jelentős hőszigetelő képességgel rendelkezik, és környezetvédelmi szempontból is előnyös. Ezen kívül alkalmazzák még az ásványi szálas, a poliuretán és a fenolhab szigetelést is: javasoljuk, hogy sosem a mindenféle reklámok és divat szerint történjen a választás, hanem aszerint, hogy mi az elérni kívánt hőátbocsájtási tényező, és ezt az értéket a leggazdaságosabban beszerezhető és kivitelezhető szigeteléssel érjük el.

Szigeteléskor érdemes figyelembe venni a passzívház-előírásokat, amelyek megmutatják hogyan kell úgy elhelyezni a szigetelő réteget, hogy elejét vegyük a hőhíd kialakulásának, amit, ha nem sikerül elkerülni, jelentősen rontja a lakásfelújítás hatékonyságát, a komfortot és végső soron a ház értékét is csökkenti hosszú távon.

A falszigetelés mellett nagyon fontos a födém megfelelő szigetelése is. A födémszigetelésre is érvényes a falszigetelésnél hozott példa, hogy az egész rétegrendnek a hőátbocsájtási értéke számít. A födém szigetelésnél azonban a szerkezeti hőátbocsájtási tényezőn kívül figyelembe kell venni a hőszigetelés tömegét is: minél nagyobb, annál jobb, mert a nyári felmelegedésnél annál tovább őrzi a hűvös levegőt a házban, télen pedig ugyan így, minél nehezebb, annál tovább őrzi a meleget.

A legfontosabb a szigetelés tekintetében a folytonosság, hőhídmentesség. Nagyon sok házat, lakást látni, ahol a fal és a födém szigetelés rétegek nincsenek teljes keresztmetszetben összekötve: ezeknél a csomópontoknál hőhíd alakul ki, ami penészedéshez, a bentlakóknál rossz közérzethez és akár szerkezeti károsodáshoz is vezet.

Harc a hőhíd ellen

A hőhídmentes kialakítás sokkal fontosabb, mint hogy hány cm szigetelés van a házon! Minden esetben kérj segítséget olyan szakértőtől, aki hőhídmentesen tudja megtervezni a ház hőszigetelését, hogy energia hatékony legyen, és hosszú távon is biztosítsa az értékállóságot.

Egy lakásfelújításnál gyakorlatilag nem lehet megszüntetni az összes hőhidat, így mérséklődhet a jelenléte, de ettől még marad a penész, amiből viszont a kevés is sok. Hogy a keveset nullára csökkentsük, megkerülhetetlen a hővisszanyerős szellőztetőrendszer, amely biztosítja a friss levegőt és az ideális páratartalmat.

Hőmérséklet-szabályozás és energiahatékonyság

Figyelembe kell vennünk, hogy a szükséges légtömörség érdekében a lakásfelújítás egyik leglényegesebb kihívása. Amire megfelelő választ kell adni, az a pára- és légzárás, ugyanis egy kiváló légtömörségű lakás sokkal komfortosabb, egyúttal kevesebb energiát fogyaszt, mint egy rosszul megtervezett és kivitelezett épület.

Egy hőszigeteléssel ellátott téglalakás hosszabb ideig tartja meg a hőt a házban, lakásban, ami azt jelenti, hogy a meleg télen bent marad, nyáron pedig kint – mérsékelve ezzel a rezsit és a széndioxid-kibocsátást, ráadásul szavatolva a magas szintű lakókomfortot. Fontos megemlíteni, hogy a falszigetelés hatékonyságát nem egyedül az U érték (hőátbocsátási tényező, amely megmutatja az épületen, ablakfelületen egységnyi idő alatt távozó energia mértékét), hanem az U érték és a légtömörség együtt mutatja meg.

Víz- és páratartalom – Szellőztető rendszer

A vastag falak a jól záró, új műanyag ablakokkal „karöltve” minden párát – emberi párolgás, mosás, főzés, fürdés stb. –, benntartanak a lakótérben, ami a lakásban keletkezik.

Megfelelő szellőztetőrendszer nélküli, pára- és légtömör lakásban folyamatosan rossz minőségű a levegő. Ilyen körülmények között a hőhidak a penészképződés melegágyai. Amellett, hogy az egészségre is rendkívül ártalmas – különösen a légúti megbetegedésben szenvedőkre –, a penész jelentős károkat okozhat a szerkezetben is, ami akár komoly költségekkel is járó javításokhoz vezethet.

A hővisszanyerős szellőztetőrendszer telepítése meggátolja a penészképződést, ezáltal is elejét véve az allergiás, asztmás és egyéb egészségügyi tüneteknek, megbetegedéseknek.

A központi hővisszanyerős szellőztetőrendszer az életminőség javulása mellett számos egyéb előnyt is nyújt. A pára elvezetésével, s vele a penész kialakulásának megszüntetésével otthonunk energiahatékonyságát is növelni tudjuk, ha a lakásfelújítás részeként egy Passzívház Intézet által minősített hővisszanyerős szellőztetőrendszerrel fejlesztjük otthonunkat.

A szellőztetés fontosságáról részletesen írtunk egy korábbi cikkünkben, amit itt olvashatsz el.

Vajon elég az ablakokat nyitogatni?

Persze, kinyithatunk pár ablakot, hogy friss levegőt engedjünk be, ez valamennyire hatásos is, amennyiben az időjárás kellemes. De mi történik, ha a kinti levegő –15°? Vagy éppen 35°C, és nedves? Az ablakok kinyitása szélsőséges vagy kellemetlen időjárás esetén aláássa az energiahatékony ház létrehozására tett erőfeszítéseket. Az egyetlen megoldás a hővisszanyerős szellőztetőrendszer, amely olyan kellemetlenségek nélkül járul hozzá a jó minőségű beltéri levegő fenntartásához, mint a nagy költség, vagy a zajos működés. Ez a megoldás kompenzálja az épületen belüli hőmérséklet-különbségeket, ráadásul hűtési funkcióval is kiegészíthető, ami a nyári nagy melegben praktikus – amikor lakásfelújításon gondolkodunk, jusson eszünkbe ez a szempont is!

 A szellőztetőrendszer annyira fontos, hogy a legutóbbi TNM rendelet vonatkozó (2.4) pontja szerint az ablaknyitás már nem vehető figyelembe új hazák esetében„…a tartózkodási zónába minimálisan bejuttatandó friss levegő mennyiséget és az elvezetésre kerülő szennyezett levegőt, így a légcserét, csak szabályozott működésű hővisszanyerős szellőztetőrendszer vagy központi elszívásos szellőzés kiépítésével lehet biztosítani, mely a belső páratartalom és CO2-szint alapján automatikusan és folyamatosan, igény szerint üzemel.”

Így működik

A szellőztető rendszer két fő részből áll. Az egyik ilyen egység a szellőztetőgép, ami a levegő elszívásáért és befúvásáért valamint a hőcseréért, hulladékhő felhasználásáért felelős, a másik rész pedig a szellőztető rendszerelemek: szellőztetőcsövek, elosztódobozok, légszelepek.

Elszívási, illetve beszívási pontok tervezésénél az elsődleges szabály az, hogy a vizes helyiségekből – fürdőszoba, WC, konyha – elszívjuk a levegőt, és ezzel együtt az ott keletkezett párát. A lakóhelyiségekbe – hálószoba, gyerekszoba, nappali – pedig befújjuk a friss levegőt.

A szellőztetőcsövek (légcsatornák) annyira rugalmasak, hogy – megfelelő hajlítási sugár betartásával – gyakorlatilag derékszögben hajlíthatók. Mindezek mellett antisztatikus és antibakteriális belső felülettel kell hogy rendelkezzenek, ezzel is akadályozva a légúti fertőzések kialakulását.  Elég könnyű felépíteni egy szellőztetőrendszert a födémbe ha különösen jól van tervezve. 

Szellőztető gépek – erre figyeljünk vásárlásnál

A piacon számos gyártó szellőztetőgépei beszerezhetők, azonban ezek között minőségben, hatásfokban és ár-érték arányban is hatalmas a szórás. Mint minden beruházás előtt, a lakásfelújítás előkészítésekor is érdemes több helyről tájékozódni a szellőztetőgépekről!

A hővisszanyerős szellőztetőgép választásánál jó támpontot ad a Passzívház Intézet minősítése, amely az egyik legátfogóbb és legszigorúbb minősítési rendszer. Lényeges, hogy a szellőztetőgépek hatásfokát és teljesítményét beépített állapotban vizsgálják – szellőztetőcsövekkel, légellenállással, valós környezeti és beltéri hőmérséklet esetén együtt. Garanciát jelent a megfelelő minőségre, és arra, hogy ezek az adatok megegyeznek a ténylegesen beépítésre kerülő rendszer működési paramétereivel. 

hővisszanyerős szellőztető rendszer szellőztetőgép passzívház minősítés ubbink vigor

Nem kell hozzá szaktudás!

A szellőztető rendszer szerelése – köszönhetően az egyszerű felépítési rendszerelemeknek – nem igényel különösebb szaktudást, ami egy lakásfelújításnál több szempontból is előnyös. A flexibilis szellőztetőcsövek lefektetéséhez, a műanyag szelepfogadók rögzítéséhez és szereléséhez nincs szükség speciális szerszámokra. A szerelési munkadíjnál nem kizárólag a fizikai szerelésért kell fizetni, hanem a szellőztetési terv elkészítéséért is, amire érdemes figyelni az árajánlatokban, hiszen ez is jelentősebb tétel lehet. Egy átlagos hővisszanyerős szellőztető esetében a szerelési és tervezési díj a teljes költségnek akár a 20-30%-a is lehet.

A szellőztetőcsövek, légszelep, hangtompítók a költség szempontjából kis részét képezik a hővisszanyerős szellőztető rendszernek, ebből a szempontból viszonylag kicsi a jelentősége annak, hogy mekkora a lakás. A rendszer fő, alapegysége a szellőztetőgép, amelyből átlagosan 325 vagy 400 m3/h teljesítményű gép megfelelően elvégzi a szükséges légcsererét akár egy nagyobb lakásban vagy házban is.  A szellőztetőgép biztosítja az optimális páratartalmat, a friss levegőt, komfortot, az ideális otthoni körülményeket.

Az EasyKit szellőztetőrendszereinek értékesítése esetén az ügyfél nemcsak a szellőztetőgépet és a hozzá tartozó rendszerelemeket kapja meg, hanem a kivitelezést támogató teljes csomagot is.

Az Easykit alapkoncepciója az, hogy az épületgépészeti megoldásokat saját magad is tudod telepíteni – szereld magad (DIY) – a mi szakmai támogatásunkkal. Ez a fajta szereld magad rendszer több, mint 20 éves múlttal, tudással és tapasztalat rendelkezik.

 

Belgiumi anyacégünk – Easykit Belgium – piacvezető, és mára 100 alkalmazottal, illetve 9 bemutatóteremmel nyújt szereld magad megoldásokat az ügyfeleinek.

Léteznek olyan esetek, amikor az ügyfél nem tudja a szerelést maga csinálni – nincs ideje, vagy nem szeretne fizikai munkát végezni –, akkor a kivitelezést megcsináljuk mi. A mostani esettanulmányban a lakásfelújítás keretében mi végeztük a szellőztetőrendszer telepítését, és ennek lepéseit mutatjuk most be nektek.

Szellőztetőrendszer csomag tartalma

  • A szellőztetőrendszer minden eleme: szellőztetőgép, csövek, csatlakozók
  • Szellőztetési kiviteli terv – műszaki dokumentáció
  • Szellőztetőrendszer szerelési útmutató
  • Telepítés után, helyszíni ellenőrzés és rendszer üzembehelyezés
Easykit_szellőztetés_elosztodoboz_légszelepe_lakásfelújítás_1

Ebben segít a szakember

Természetesen a rendszer méretezését, és a befúvó, elszívó pontokat, illetve a szellőztetőgép helyét a tulajdonossal egyeztetve közösen határozzuk meg. Ilyenkor több szempontot is figyelembe veszünk. Egyrészt ügyelünk arra, hogy a szellőztetőrendszer működése kifogástalan legyen, másrészt a lakás élhetőséget és komfortját is meg kell őriznünk, hogy a lakásfelújítás ránk eső részével maradéktalanul elégedett legyen az ügyfél.

A szellőztetőcsövek a gipszkarton álmennyezet felett vezethető el, vagy a szoba széleknél az álmennyezett, mennyezet alatt.  Mindig igyekszünk a csövezést a lehető legoptimálisabb módon tervezni, figyelembe véve, hogy a lehető legkisebb helyet vegye csak el a lakótérből, és így a lakásfelújítás ne rontson, inkább javítson otthonunk esztétikai összképén.

A lakásfelújítás és ezzel együtt a szellőztető rendszer telepítésének legnagyobb kihívása a nagyon vastag – 50, 70, 100 cm – téglafalak áttörése. A friss levegő bevezetéséhez, illetve az elhasznált levegő kivezetéséhez alkalmazott csövek külső átmérője 180 mm, míg a lakásban az elszívási, illetve befúvási pontokhoz elvezetett csöveké 63 mm. Régen épült lakásoknál minden esetben tartószerkezeti tervezői hozzájárulás szükséges.

A faláttörések elkészítése után a szelepfogadók, légszelepek, elosztódobozok, illetve a szellőztetőcsövek elhelyezése következik, ami már lényegesen egyszerűbb művelet. A szellőztetőgépből érkező friss levegőt, illetve a lakás helyiségeiből elszívott elhasznált levegőt az elosztódobozok továbbítják, vagy gyűjtik össze, és a szellőztetőgép mellé, a gipszkarton álmennyezet felett kerülnek rögzítésre.

A szellőztetőrendszer készre szerelése után a szellőztetőgép elindítása, a rendszer tesztelése és beállítása marad hátra a lakásfelújításnak ebből a szakaszából.

easykit_szelloztetes_03

Így működtetjük a szellőztetőgépet

A szellőztetőgép kezelhető a gépen elhelyezett érintőkijelzőn, vagy egy falra szerelhető kontroller segítségével. Beállíthatunk különböző szellőztető programokat a szellőztetőgépen, automatikusan szabályozva ezzel lakásunk szellőztetését. Ezután a rendszer kiválóan működik, és már az indítást követő napon is érezhető a levegő páratartalmának, minőségének a javulása.

A lakásfelújítás következő lépéseként a szellőztetőcsövek gipszkartonnal történő dobozolása, illetve a festés következik

Fűtés 

Minden lakásfelújításnál érdemes átgondolni mi a legjobb választás fűtésre, illetve hűtésre. Ha a lakásfelújítás fő motivációja az alacsony költség és a környezetvédelem, figyelnünk kell rá, hogy szigorúan illeszkedjen az alkalmazott fűtési rendszer típusához. Ha magas fogyasztású rendszert telepítünk, akkor magas havi költségekkel számolhatunk, ami hosszú távon nagy környezeti terhelést okoz, ezért sokkal inkább érdemes energiatakarékos lakásban gondolkodni.

A ma meghozott döntések komoly következményekkel járnak a jövőben, rajtad múlik, hogy ingatlanod mennyit fog érni évtizedes távlatokban. Az EasyKitnél úgy gondoljuk, hogy mind építkezésnél, mind lakásfelújításnál olyan épületgépészeti rendszereket érdemes telepíteni, amelyek minimális költséggel üzemeltethetők, és sokáig megállják a helyüket.

A fűtőtestek különféle típusairól itt olvashatsz bővebben.

Radiátorok, infrapanelek, padlófűtés

Nagy divat manapság elektromos infrapaneleket vagy más elektromos fűtést telepíteni, amit indokol az alacsony beszerzési költsége és egyszerű, gyors telepítése. Az előnyök itt véget is értek sajnos. Bármilyen elektromos fűtés használata ugyanakkor 3,5-4,5-szer többe kerül, mint a padlófűtéshez kapcsolódó hőszivattyús rendszeré, vagyis a laksásfelújítás költségvetése szempontjából megtakarításnak tűnő megoldás a használatával hamar „vinni” kezdi a pénzt. Ez azt jelenti, hogy 3,5-4,5-szer annyi napelemet kell felszerelni a magas elektromos fogyasztás kompenzálására, de még ez sem igazán gyógyír a problémára, mert Magyarországon 2024-től a magánépületekből előállított napenergiának havi ára lesz az évszaknak megfelelően. Télen, amikor a legtöbbet kell fűteni és kevesebb a napfény, az energia drágább lesz, míg nyáron, amikor nincs szüksége fűtésre és sok a napsütés, az áram értéke alacsonyabb.

Aki infrapanel mellett teszi le a voksát, annak nem kell számolnia fűtőcsövekkel, ami viszont azt is jelenti egyben, hogy ha később mégis egy másik fűtési mód mellett dönt, akkor az új rendszert komplikáltabb és extrém költséges telepíteni. Egy lakásfelújítás során ezért is kell alaposan megfontolni, hogy milyen fűtést szeretnénk, melyik a legjobb hosszú távon. Így magunkat kíméljük meg a későbbi extra kiadásoktól, a lakásunkat, házunkat pedig az értékvesztéstől.

Összegezve: nincs olyan napelemes rendszer, ami képes kompenzálni az infrapanelek, fűtőfólia, vagy más, Ohm-törvényre épülő elektromos fűtés elektromos fogyasztását. Márpedig ez az ökológiai lábnyom és a pénztárca szempontjából egyaránt fontos, legyen szó lakásfelújításról, vagy újonnan épült otthonunkról.

Komplex fűtési rendszer: minden elemében a legjobb

A legmodernebb fűtési megoldások kombinálják padlófűtést, födém hűtést, hőszivattyút és a napelemeket. Ennek a rendszernek nagy előnye, hogy fűtést, hűtést és használati melegvizet is biztosít, megújuló energiából.

A padlófűtés az elérhető legmagasabb komfortérzetet adja, ideális hőelosztást biztosítva a szobákban. A padlófűtés a legbiztonságosabb is abból a szempontból, hogy az infrapanel vagy a radiátor megérintésével ellentétben nincs veszélye a megégésnek.

Felmelegített padló sugárzás formájában továbbítja a hőt és melegíti az egész házat, kiegyensúlyozottan elosztva hőmérsékletet. Megfelelő beállítás mellett a padlófűtés nagy előnye az alacsony energiafelhasználás. Érdemes figyelembe venni, amikor a lakásfelújítás költségvetését állítjuk össze, és a teljes élettartamra való költséggel is érdemes súlyozni a választást! Sugárzó, nagy felületű hőleadó, mint a padlófűtés esetén sokkal jobb a komfort érzet, akár 1.5 – 2C-al is alacsonyabb levegő hőmérséklet is elegendő radiátoros fűtéshez képest.

Tervezés + kivitelezés

A fűtésrendszer szerelését megelőzi a tervezési fázis, amikor az ügyfél igényeit figyelembe véve kiválasztjuk a legoptimálisabb típust és rendszert. Ezután megtervezzük az egész padlófűtésrendszert, pontos alkatrészlistával és fektetési tervvel. Az EasyKit mindezt, illetve a szerelési útmutatót az alkatrészekkel együtt biztosítja ügyfeleinek.

A padlófűtés szerelése közben a csövek fektetését az előre elkészített terv alapján kell végezni. Többféle fektetési mód is létezik, a legelterjedtebb a csigavonalas elrendezés, mert ebben a leghatékonyabb a hőleadás és a legjobb a hőeloszlás. A padlófűtés csövek lefektetése és az osztó-gyűjtőhöz való csatlakozás után mindenképpen szakembernek érdemes elvégeznie a nyomáspróbát, ellenőrizni, hogy nincs-e szivárgás a rendszerben. A lakásfelújítás, építkezés következő fázisaként ezután következhet a padlófűtés burkolása.

Padlófűtés szerelésének egyik kulcsmozzanata az osztó-gyűjtő szerelése. Az osztó-gyűjtő feladata a vízáramlás elosztása és szabályozása a padlófűtés rendszerben. Padlófűtés összeszerelésekor az összes padlófűtés-cső csatlakozik az osztó-gyűjtőhöz, így a helyiségek hőleadása külön-külön szabályozható. Az osztó-gyűjtőt a kiviteli terv szerinti helyiségben, egy osztó-gyűjtő szekrényben rögzítjük. PE-Xa típusú csövek esetén a padlófűtés csöveket szorítógyűrűs csatlakozóval tudjuk rögzíteni az osztó-gyűjtőhöz. Az EasyKit által is használt oxigéndiffúzió-mentes többrétegű PE-Xa cső a csúcskategóriát jelenti, amely ha meg is törik a tekeréskor, melegítés hatására újra térhálóssá válik.

padlófűtés osztó-gyűjtó

Miután elkészült az esztrich, a helyiség oldalfalaival – 15 – 20 cm magasságban – együtt érdemes portalanítani, mert a dilatációból fakadó problémák elkerülése érdekében úgynevezett szegélyszigetelést kell elhelyeznünk az oldalfalakra.

Gazdaságosság + környezettudatosság = hőszivattyú

A padlófűtéshez megfelelő fűtőberendezés – hőszivattyú, kondenzációs gázkazán – szükséges. A hőszivattyú napjaink egyik feltörekvő fűtési és hűtési megoldása, ami számos előnnyel bír. A hőszivattyú az egyik leggazdaságosabb fűtési és hűtési megoldás – különösen napelemmel párosítva. Egy lakásfelújítás fontos részeként a környezettudatosság szempontjából is a legjobb választás fűtés és használati melegvíz készítéséhez, mert kifejezetten energiatakarékos.

A hőszivattyú képes az otthonunk fűtéséhez elegendő mennyiségű és hőmérsékletű melegvizet előállítani pusztán villamos energiából, ráadásul a klímaberendezéseket kiváltva hűti is az otthonunkat. 

A lakossági áramszolgáltató szerint a hőszivattyúk üzemeltetése a leggazdaságosabb fűtésrendszer megoldás, ennek megfelelően támogatják is a használatát. 2010-ben ezért alakították ki a különleges díjszabást – H és GEO tarifát -, hogy kedvezményesen lehessen működtetni a hőszivattyús rendszereket. Itt még több információ érhető el.

Hogyan működik egy hőszivattyú?

A levegő-víz hőszivattyú felépítését és telepítését tekintve egyszerű, bárhova telepíthető és üzembehelyezhető, ahol van elektromos áramellátás. Mivel a telepítés nem jár plusz előkészületi munkákkal és költséggel, a teljes beruházás összege alacsony szinten tartható, ezt érdemes figyelembe venni, amikor egy lakásfelújítás anyagi vonzatait latolgatjuk. A megtérülési idő az alacsony telepítési költségeknek köszönhetően relatív kevés, ráadásul mindenhez egy jó, 3.5-4.2 COP-érték (hatékonysági mutató, amely megmutatja, hogy a berendezés 1kW áram felvételével mekkora energiatermelésre, hőteljesítményre képes) is társul.

A hőszivattyúban található kompresszor működési elvének alapja a ugyan az, mint a hűtőszekrényé, amely lehetővé teszi azt, hogy a levegő hőjéből – ez akár -20 C° is lehet – további hőt legyen képes kivonni a belső térre. A hőszivattyúban lévő kompresszor, illetve az egyéb berendezések működetetéséhez elektromos áram szükséges, amelyet a villamoshálózat vagy a telepített napelemek is biztosíthatnak, s amelyekhez H, illetve GEO tarifa is igényelhető. A napelem-rendszer által megtermelt villamos energia – megfelelő méretezés esetén – fedezi a hőszivattyú energiaszükségletét. Vigyázat! Mindig ki kell számolni, hogy megvalósítható-e a szükséges méretű napelem rendszer!

A gépészeti rendszer kialakítása után a lakásfelújítás következő fázisában sor kerülhet a lakótér ízlésünknek megfelelő kialakítására: a festés, padlók, belső ajtók és szekrények beépítése, hogy amikor minden részlet a helyére kerül, a lakásunk, házunk valóban azzá váljon, ami a mi kényelmünket szolgálja: otthonná. 

Pin It on Pinterest